Szolgáltatások
NAPPALI TAGOZATOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS
Az intézményünkbe jelentkező tanulók a négy éves gimnáziumi képzés ideje alatt elsajátíthatják azt a közismereti és egyéb tudásanyagot, amelyek szükségesek a sikeres érettségi vizsgához. Oktatóink, tanáraink felkészültsége és elhívatottsága folyamatosan diákjaink rendelkezésére áll. Végzős hallgatóinkat ünnepélyes keretek között a ballagás alkalmával búcsúztatjuk.
LEVELEZŐ GIMNÁZIUMI KÉPZÉS
Iskolánk lehetőséget biztosít azon jelentkezők számára is, akik munka mellett szeretnének érettségi vizsgát tenni. A levelezős képzésben résztvevők választható érettségi tantárgyként a földrajz és a honvédelmi ismeretek tárgyak közül választhatnak.

FELZÁRKÓZTATÓ KÉPZÉS
Intézményünkben lehetőséget biztosítunk azok számára, akik valamilyen okból nem tudták befejezni általános iskolai tanulmányaikat. A felzárkóztató program keretein belül 7. és 8. osztály elvégzésében tudjuk segíteni az ide jelentkezőket. Sikeres vizsgák után az itt végzettek igény szerint a levelezős tagozaton érettségi vizsgát is tehetnek.
HONVÉDKADÉT PROGRAM
Iskolánkban 2022-től sikeresen működik a Honvédkadét program. Tanulóink a Honvédelmi ismeretek tantárgy keretein belül elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek. Fontos leszögezni, hogy a programban való részvétel nem kötelez senkit katonai szolgálatra! Ennek okán katonának sem fogják behívni! Célunk, hogy tanulóink a közismereti tárgy oktatása révén megismerjék a Magyar Honvédség történelmét, jelenét és feladatait. Szeretnénk elérni, hogy megismerjék a hazaszeretet, a hazához, a szülőföldhöz való ragaszkodás érzését, annak fontosságát életünkben. Mindezek mellett elsajátíthatnak olyan egyéb gyakorlati tudást ( túlélési-táborozási ismeretek, egészségügyi ismeretek) melyeket a civil életben is hatékonyan tudnak alkalmazni. Nem célunk tehát, hogy katonákat neveljünk, vagy toborozzunk, de igyekszünk segítséget nyújtani azoknak, akik saját elhatározásuk alapján erre a pályára szeretnének lépni.

Nem elhanyagolandó tény az sem, hogy a programban résztvevő kadétok tanulmányi eredményük függvényében ösztöndíjban részesülnek. Mindezek mellett a tananyaghoz kapcsolódó kirándulásokon vesznek részt, mely számukra anyagi megterhelést nem jelent.
Rendezvényeinken, megemlékezéseken, kirándulásokon és egyéb, az iskolához, vagy a tantárgyhoz kapcsolódó ünnepségeken kadétjaink egységes formaruhát viselnek, mely az együvé tartozásuk szimbóluma. Azt tapasztaljuk, hogy tanulóink büszkék kadét státuszukra, büszkén viselik a formaruhát.