Rólunk


Iskolánkban széleskörű oktató - nevelő munka folyik. Fő profilunk a 4 éves nappali tagozatos gimnáziumi képzés, mely érettségi vizsgával zárul. Ezen kívül levelezős oktatási formában lehetőséget biztosítunk azok számára is, akik munka mellett szeretnének érettségi bizonyítványt szerezni. Intézményünkbe jelentkezhetnek azok is, akik valamilyen okok miatt nem tudták befejezni általános iskolai tanulmányainkat. Délutáni alkalmakon felzárkóztató oktatásban lehetőség van a 7. és 8. osztály befejezésére. Azok a hallgatók, akik így megszerzik a szükséges általános iskolai végzettséget, igény szerint jelentkezhetnek a levelezős oktatás keretein belül gimnáziumi képzésre, így akár érettségi vizsgát is tehetnek.

Intézményünk sikertörténete a Honvédkadét képzés. Az erre jelentkező diákjaink órai keretek között tanulják a Honvédelmi ismeretek tantárgyat, mely elméleti és gyakorlati oktatásból tevődik össze. A közismereti tárgy tanulása során elsajátíthatnak olyan tudást, mely a civil életben is hasznukra válhat. A programhoz csatlakozott diákok előírt tanulmányi eredmény elérését követően ösztöndíjban részesülnek!